Jubileum: huszadik alkalommal állt ki a kommunista ügynökök mellett a Fidesz

parlement, fidesz, orbán viktor,
Parlament

Újabb mérföldkőhöz ért a NER, kedden

huszadik alkalommal mondtak nemet a kormánypárti politikusok az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételére, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárására. 

Azaz, 57 igen, 117 nem és 1 tartózkodás mellett a parlament kormánypárti többsége ismét kiállt a kommunista ügynökök, illetve a rendszerváltás befejezésének elodázása mellett.

Az ellenzék egységes volt, és mindössze két kormánypárti politikus mondott igent az LMP-s javaslatra, Bencsik János és Witzmann Mihály (mindkettő Fidesz), míg Ritter Imre (Fidesszel szavazó nemzetiségi képviselő) tartózkodott.

Parlament

A szavazás adataiért KATTINTSON IDE!

A szavazás után Keresztes László Lóránt (frakcióvezető, LMP) beterjesztőt kérdeztük

Legalább vigasztalja az a tudat, hogy az ilyen ügymenet után nem lesz majd szankció Kövér Lászlótól: csendes vita, nyugodt szavazás, tiszte munka.

Erre nehéz mit mondani... Csendes volt a vita, mert nem szólalt fel egyetlen fideszes sem, de nyugodtnak semmiféleképpen sem lehet nevezni. Tegnap ott volt kb. 10 kormánypárti politikus, mindegyik lesütötte a szemét, a telefonjukat, vagy a laptopjukat nézték.

Mondtam nekik, hogy remélem, néhányukban van szégyenérzet. Az egyik mintha bólogatott is volna.

Egészen gyalázatos volt a helyzet.

Legalább az egyik felállt volna a fideszesek közül, és megmagyarázta volna a bizonyítványt, vagy azt, hogy miért hülyeség, amit benyújtottunk, de csak sunnyogtak.

Az ellenzék, talán a DK-t kivéve, egységesen mondták, hogy erre szükség van. Szilágyi képviselő úr (Szilágyi György/Jobbik - a szerk.) felszólalása nagyon tetszett, hogy márpedig eljön az az idő, amikor olyan összeállítású parlament lesz, amelyik ezt a feladatot meg fogja oldani. Addig pedig, hogy ha kell, még 10-szer, vagy 15-ször be fogjuk ezt nyújtani, mert addig nincs befejezve a rendszerváltás, amíg a múltat nem ismertük meg.

Keresztes László Lóránt
Keresztes László Lóránt

Bősz Anett a vitában felvetette, hogy esetleg azt várják ki, amíg az utolsó ügynök is a sírba száll.

Szerintem egészen elképesztő szembenézés lesz a magyar társadalom számára, hogy az egykori állambiztonság hogyan hálózta be a rendszerváltást, a rendszerváltó pártokat, vagy épp azóta alakultakat. Szerintem mindenkinek sokkoló lesz. De ezek a személyek, akik érintettek, egyáltalán nem olyan idősek, nagyon-nagyon sokára élünk csak meg olyan időszakot, amikor már nem lesznek ügynökmúlttal terhelt személyek a közéletben. 

Ehhez kormányváltás kell?

Azt gondolom, igen. A Fidesznek elemei érdeke, hogy rejtegesse ezt a múltat, azonnal kiderülne, hogy ők a leginkább érintettek, és nyomokban sem tartalmaznak olyan ideológiai, eszmei elemeket, amelyekre a retorikájuk épül. Ők kézzel-lábbal fognak tiltakozni az ügynök listák megismerése ellen.

A vita tetszhetett Kövér Lászlónak, még ha a témája nem is

Hétfőn tárgyalta a parlament az LMP beadványát, Keresztes László Lóránt beterjesztőként erre a "gyalázatos mulasztásra" hívta fel a kormánypártok figyelmét, ami ha nincs megnyugtatóan lerendezve, nem mondhatjuk azt, hogy a rendszerváltás befejeződött. 

Emlékeztetett arra is, hogy Schiffer András, a párt korábbi frakcióvezetője azután nyújtotta be első alkalommal a kommunista múlt tisztázására irányuló LMP-s javaslatot 2010-ben, hogy a fideszes ígérete ellenére ez elmaradt a kormányváltás után. 

Keresztes László Lóránt arra is megpróbálta felhívni a figyelmet, hogy az azóta eltelt időszakban a kormánypártok részéről egyetlen egy önálló javaslat sem érkezett, de még csak arra sem voltak hajlandóak, hogy a plenáris ülés előtt vitázzanak arról. "Legyenek bátrak" - kérte a kormánypárti oldalt.

A jobbikos Szilágyi György leszögezte,

a Jobbik huszadszorra fogja ezt a javaslatot támogatni, míg a kormánypártok huszadik alkalommal nem fognak az áldozatok oldalára állni.

Hangsúlyozta, szerinte joga van tudnia a családoknak, hogy ki volt az, aki tönkre tette az életüket, ki miatt került a gyermekük esetleg börtönbe. 

Szilágyi György
Szilágyi György

Azért nem támogatják a kommunista múlt feltárását, mert a legtöbb érintett az Önök köreiben van, a legtöbb volt kommunista az önök soraiban van - fordult a csendben ülő néhány fős kormánypárti csoporthoz, majd hozzátette:

de ezt csak halogathatják, el fog jönni az idő, amikor a parlamenti összetétel ezt már nem tudja megakadályozni. 

Az LMP-s Csárdi Antal szintén a folytonosságról beszélt, amikor megállapította, a Fidesz politikája tökéletes folytatása a szocialisták politikájának, csak azóta bejöttek olyan témák, mint a gazdaság, és jobb a megfigyelés technikai háttere. 

Majd tartott egy gyors kormányoldali névsorolvasását:

Kövér László, Járai Zsigmond, Matolcsy György, Martonyi János, Pintér Sándor, Schmitt Pál, Hoffmann Rózsa, Mikola István, Fónagy János, Turi-Kovács Béla, Harrach Péter - ők mind-mind MSZMP-tagok voltak.

Mesterházy Attila (MSZP) közölte, ez lesz a huszadik alkalom, hogy támogatja ezt a javaslatot. Szerinte is le kell zárni a múlt megismerését, de csak a teljes nyilvánosság erejével lehet ezt megtenni, hogy ne lehessen szemezgetni a névsorból.

A liberális Bősz Anett szintén a támogatásáról biztosította az előterjesztőt, felszólalásában a német egyesülést hozta fel, ahol szintén nem volt fájdalommentes az ügynökök kilétének a megismerése. Ahhoz, hogy tiszta lapot indítsunk, nem várhatjuk meg, hogy az utolsó ügynököket is eltemessük. 

Mivel kormánypárti politikus nem szólalt meg (mondom, ilyen egy Kövér-kompatibilis vita - a szerk.), ezért zárszóként Keresztes László Lóránt még megpróbálkozott azzal, hogy reményét fejezte ki, a kormánypárti politikusokban megvan a szégyenérzet, hogy a telefonjukat és a laptopjukat nyomogatták az elmúlt percekben.

Tizenkilencedszerre is leszavazta a Fidesz az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát

2011 óta folyamatosan próbálja elérni az ökopárt, hogy a nyilvánosság is megismerhesse az ügynökaktákat, ám ezt a kormánypárti képviselők rendre leszavazzák. A parlament mai ülésén sem volt ez másképp, ezúttal is megakadályozta a Fidesz a 19-edjére benyújtott javaslat tárgysorozatba vételi kérelmét.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!

Friss

1
1
sss
2019. december 13. | 13:17
1
sss
2019. december 13. | 12:11
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
A magyar kormányfő a Facebook-oldalán megjelent videóban számolt be az uniós csúcs csütörtök este kezdődött tárgyalásairól. Szerinte „nem győztünk, de esélyt teremtettünk magunknak a későbbi győzelemre”.
"A tétlenségért talán még nagyobb árat kell majd fizetnünk."
Kétnapos csúcstalálkozót tartanak az uniós tagországok állam-, és kormányfőinek részvételével, a főbb témák között szerepel a klímaváltozás kérdése is.
Lengyel mintára fékeznék az elvándorlást.